27.rész

Sziasztok!:) Meghoztam nektek a 27.részt, remélem, hogy azért tetszeni fog!:) Puszi Eszter.<3

Lara szemszöge

Nem szóltunk semmit, így az illető bejött. Én egyből dühös lettem rá, hogy pont ilyenkor kell neki is zavarni később nem lehetett volna?
-Zavarok?
-Mi olyan fontos?-tértem egyből a lényegre.
-Téged keresnek!-mondta Zack én pedig meglepődtem.
-Várjunk csak. Te, hogy-hogy itt vagy a mi házunkban?-húztam fel a szemöldököm.
-Estherrel jöttem.-mosolygott,-És anyukád küldött fel, mert keresnek.-mondta én pedig mentem is le, hogy megnézzem ki jött.
A lépcső tetején láttam meg azt a személyt akit nem kívántam többet látni. Nem foglalkozva vele mentem volna vissza a barátnőmhöz, de észre vett.
-Lara!-mondta én meg megálltam. Nem csináltam semmit, vártam valamire.-Beszélhetünk?-jött a hang mögöttem, s éreztem a kezét a vállamon, a hideg futkosott hátamon. Megrántottam a vállam ezzel jelezve, hogy nekem mindegy. Bementem az egyik vendég szobába, mert biztos voltam benne, hogy ezt a dolgot nem hagyja könnyedén.
-Nagyon szeretlek! És nem szeretném ha emiatt, így romba dőlne minden. Emlékszel mit csináltunk Kínába? Igaz milyen jó volt? Komolyan nem akarsz még jó sok ilyen utat?-fogta meg a kezem.
-Igen Justin! Nagyon jó volt minden. De nem tudom, hogy ezek után bízhatok-e benned...
-Bízhatsz!
-Nem hinném, Justin tudod, mindenki ezt csinálta eddig velem. Abban reménykedtem, hogy te más vagy mint a többi, de rájöttem, hogy mégsem vagy te más.-mondtam és sírásba kezdtem.
-Szerinted ha nem szeretnélek téged teljes szívemből akkor itt lennék?-kérdezte.
-Nem tudom. Nem tudom, hogy kiben bízhatok és kiben nem. Lehet igazat mondasz, lehet nem. Bizonytalan vagyok, tudod jól.-hajtottam le a fejem.
-Teljes szívemből szeretlek! Lara Parker!-térdelt le!-Mindenemet odaadnám érted! Életem szerelme! Bocsánatot kérek mindenért! Szeretlek!-állt fel és megcsókolt.
-Justin! Jó elfogadom a bocsánat kérésed! De még nincs letisztázva semmi! Ez még nem komoly!-mondta mire mosoly ült ki az arcán.
-Nem baj! Én majd bebizonyítom!-öleltük meg egymást, s távozott.
Ekkor jutott eszembe, hogy Zack hova tűnhetett. Na mindegy, a lényeg, hogy itt nincs.
Esther is lassan ment, így én lefeküdtem aludni. Fárasztó nap volt a mai.

*Esther szemszöge*

Mikor nagyon álmos lettem úgy döntöttem, hogy elindulok a panzióba. Hát csak oda tudok menni, mert ugyebár elköltöztem a szüleimtől. Azóta sincs semmi, nem hívtak, nem írtak sms-t és nem kerestek meg. Ugyebár Ricsinek se tudok hinni és semmi támaszom sincs, de sebaj. Tökéletesen elvagyok magamnak. Épp kiértem a kapun és mentem egyenesen mert ugyebár arra van a panzió. Mikor odaértem felmentem a szobámba. Nyitottam kifele az ajtót, és mikor megláttam, hogy valaki bent van mert megy a tévé. Mikor beljebb léptem, megláttam Ricsit aki ül a kanapén. Nem tudtam, hogy mit szóljak, az biztos, hogy komoly magyarázat kell ehhez. Csak így bejött az én "körömbe". Nem tudom elképzelni, hogy hogyan jutott be. Se kulcsa se semmi. És csak úgy nem szoktak felengedni embereket nem?
-Szia! Megzavarok valamit?-kérdeztem flegmán.
-Szia Esther! Már nagyon vártalak!-állt fel.
-Képzeld én nagyon nem örülök neked.-mondtam és próbáltam kitolni az ajtón, ami sikertelen volt.
-De én megakarom magyarázni.-szomorodott el mikor kitoltam és bezártam.
Leültem az ajtóhoz, hogy ne nyissa ki. Közbe hallgattam a magyarázatát.
-Esther. Bevallom, hogy hülye voltam. De te is tudod milyen befolyásolható vagyok. Alig voltunk együtt és kettő napot voltál távol, mégis azt éreztem, hogy veled vagyok egy teljes ember. Nélküled egy senki vagyok, most elhiszem, hogy nem akarsz látni, és ha azt akarod, hogy menjek el, én elmegyek. De mindig visszavárlak és nem fogom feladni, harcolni fogok érted!-mondta, nagyon megható mese volt.
-Én meg hülye vagyok?-nyitottam ki sírva.
-Most ezt komolyan gondoltam!-próbált megcsókolni de én pofán vágtam.
-Jó, elmegyek! Ha ennyire nem szeretsz! Csak gondold végig, hogy egy cseppnyi támaszt tudnék neked nyújtani de látom te nem kérsz belőle! Azért gondolkozz el, én szeretlek. Még ezek után is. Te nem lettél volna kiborulva ha Szabika után megyek? Amerikába? Nem egy pár várossal arrébb! Hm?-mondta mérgesen.
-Ricsi! Én is szeretlek! De ezek után nem érdemled meg!-mondtam még mindig sírva.
-Jó, de ha netán mással látsz meg az utcán, ne könyörögj!-ment el.
-Nem fogok nyugodt lehetsz!-kiabáltam egy utolsót.
Sírva mentem be. Már nem tudom, hogy mit higgyek. Lehet maximális mértékben megsajnálta. De nem tudom.

*Ricsi szemszöge*

Teljesen igazat mondok Esthernek. Most, hogy ilyen volt, nagyon meglepett. Nekem ő volt az én kis macim és nem volt sose ilyen. Most valami más baj lehet, biztos, hogy nem az a baj, hogy nem vagyunk együtt, hanem valami más. Majd erre is rá fogok jönni. Mindig visszafogom várni őt. Nem fogom hagyni, hogy ennyibe maradjon az egész. Mikor pofon vágott, az olyan érzés volt, hogy most adta ki magából a mérgét. Lehet így is van. Miután kijöttem a panzióból találkoztam a haverjaimmal. Látták rajtam, hogy milyen ideges vagyok.
-Ricsike! Nem kell szomorkodni! Menjünk, iszogassunk.-mondta a spanom Ricsi.
-Hát nem tudom, lehet inkább megyek valahova, de nem szeretnék iszogatni, most nincs hozzá se kedvem, se idegzetem.-ez volt a válaszom.
-Na ne csináld már!-rám beszélték.
Elmentünk egy fröccsteraszra. Gondoltam, hogy rendesen befogok baszni. Ilyenkor mindig ez van. Csak attól félek, hogy valakit bántani fogok, ilyenkor nem tudom, hogy mi van velem. Teljesen nem vagyok magamnál.
Már kerek kettő órája iszunk és már mindenki be van állva, mint ahogy én is. Tovább mentünk. Most a Petőfi sétányra mentünk. Ott jött egy csomó páwa gyerek. Tudjátok milyenek ezek, utálatosak. Persze, hogy engem kezdtek el cikizni. Köcsög  buzik.
-Hé! Nézzétek!-röhögtek.-Ott a buzi Szalay!
-Ki a buzi?-mentem odafele.-Hm? Legfeljebb te!-köptem szembe.
-Apád!-na igen, bele kezdtünk egy bunyóba, minden haverom beállt.
Mikor épp azt vertem aki lebuzizott. A hátamon egy nagy csapást éreztem aztán egy törést hallottam. Nagyon fájt a gerincem. Valamivel nagyon rávertek.
-Te jó ég!-hallottam, hogy szaladtak a páwák.
-Ricsi! Jól vagy?-kérdezte Zsolti.
Nem válaszoltam és hallottam, hogy tárcsázzák a mentőket.



Ennyi volt hát a huszonhetedik rész! Remélem mindenkinek tetszett!:) Sziasztok!:) Eszter.